Hogy miért alakult ki bennem az igény az írásaim közreadására?

Mert mondandóm van. Gondolatok, amiket eddig nem hallottam néven nevezni a világban, pedig – szerintem – fontosak.

A legzavaróbb, legfájdalmasabb, ezért az első helyeken tárgyalandó kérdéskör a pusztuló életé.

De beszélek kevésbé szorongató témákról is… A főhadnagyról, Heródes dalának táncosairól és Duruflé káprázatos rekviemjéről. Valamint a patológiássá vált hazugsággyárakról, az übermensch nemlétéről, vérbő kocsmai pletykákról, Bach-ról és Mozart-ról, sőt, a teliholdnak megmutatott csecsemőről is… 50 rövidebb-hosszabb írás várakozik csendben, a menüpontok rejtekében a szakkádonként mozgó, csillogó szemekre, és mögöttük az évmilliók alatt felépült értelmezési képességre.

A célom nem az, hogy kellemes olvasási élményt kínáljak. Inkább sejttömegeket piszkáló, helyenként izzító, esetenként pedig lázadásra kényszerítő legyen a gondolat!

Ha némely dolgokban mégis egyetértésre találnék, azt nem tekintem feltétlenül az írásaim hibájának.

Vajó Zoltán