– Szörnyű napom volt ma…!
– Beálltál a garázsba?
– Kint hagytam a kocsit, mivel megyünk este…
– Akkor csukd be a garázsajtót légy szíves és gyere vacsorázni…
– Jövök, csak leteszem a cuccokat.
….
– Hú, ez nagyon finom illat! Óóó…, nagyon finom!
– Tovább sütöttem…, így szereted…
….
– Nem hiszed el, már megint nyaggatták a dédit a kis szerencsétlenek!
– A 27-esek?
– Nem, most a 15-ösök. Pusztulás és igazságtalanság nélküli életet akarnak…!
– Pusztulás, szenvedés és igazságtalanság nélkülit…
– Azt! Neked is szóltak?
– Még régebben. De megjegyeztem.
– Jut eszembe, a déli teraszt is beárnyékoltad?
– Persze. Nem ment könnyen a virágok miatt…
– Na igen. Tehát az a legújabb, hogy már a sima pusztulás nélkülivel is beérnék…
– Ó, hogy milyen szerények… Egyébként volt még a múltkor! Ott van a legfelsőn, a mikrosejtes élet fölött… a csak pusztulás nélküli… Oda lehet nekik adni. Vagy nem?
– Őszintén szólva, szerintem nem érdemlik meg…
– Szedjél még abból is, az is finom lett ma! … visszatérve a 15-ösökre, azok folyamatosan temetnek. Közepes településeken minden nap legalább egyet. Azért rossz lehet nekik…
– Viszont gyakran kegyetlenek egymással.
– Ez igaz, de azt nagyrészt a biztos pusztulás tudata okozza. Mindig el kell fojtaniuk magukban… szerintem elég nehéz így élni…
– A 27-esek majdnem ugyanez és kibírják… De ha tényleg maradt még egy pusztulás nélküli, akkor odaadhatjuk… Idehoznád? A táskámba tedd be légy szíves, hogy ne felejtsem itthon! … hmm, ez nagyon finom, addig veszek még egy kicsit…
…
– Nincs!
– Mi? Elfogyott?
– Nincs a helyén! Várj csak… Nem ezt adtuk oda múltkor a 25-ösöknek?
– De! Tényleg!
– Affene! De ez nem is lesz többet… ilyet már rég nem gyártunk…
– Hát, nem tudom mi lesz akkor…
– Semmi. Maradnak, ahogy voltak.
– Csak “szenvedés nélküli” sincs?
– Olyat soha nem is gyártottunk. Igazságtalanság nélkülit sem. Pusztulásos maradt egy, de ezek szerint azt is odaadtuk másoknak. …hát ez van!
– Desszert?
– Jaj, azt nem vettem ki a hűtőből! Azonnal hozom!
– Legalább egy verziófrissítést nem kaphatnak?
– Az állandó eufóriásra gondolsz, vagy az “évi harminc napos gond nélkülire”?
– Az eufóriásat végül visszahívtuk, nem emlékszel?
– Ja igen, az okozta azt a woodsrock-ot, vagy mit…
– Woodstock. Viszont a “harminc napos gond nélküli” nem rossz ötlet.
– De azt hogy töltjük fel? Az egy régi cucc…
– Mint a többi frissítést. Mindig az onnantól születettektől indul.
– És ez a gond nélküli, ez van? Hol tárolod?
– Csak simán bent van a fiókban.
– Hát akkor azt a kertész elvitte!
– Mi?
– Kiderült, hogy lop. Mindent, amit a fiókban talált, beadott magának, meg a családjának. Most évekig boldogok lesznek.
– Dehát az elég lett volna egy egész…
– … mostmár késő! Zárnod kellett volna…, és nem a fiókba tenni.
– Mostmár mindegy… Viszont lassan öltözz át légy szíves, mert nem kellene elkésnünk…
– Azért szomorú egy ilyen hatti összeroskadás…
– Akkor is meg kell néznünk, ott kell lennünk! Egy egész világ szűnik meg. Igazán kötelességünk ott lenni. … és ne nevezd hattinak, ez azért annál több…
– És még a koszos kis 15-ösök panaszkodnak a pusztulós életükre… Nem a világuk tűnik el, csak ők…, és panaszkodnak…
– Meg a fuzikosaik az ősrobbanással…! Hallottad már?
– Fizikusok…, fi-zi-kus! A nyakkendőt a székre tettem! Megtaláltad?
– … és ott a gravitáció is! Elnevezték, mert kiszúrja a szemüket, de fogalmuk sincs a működéséről… Erre előállnak egy újabb teóriával a világuk születéséről…, nagyon muris népség!
– De amit én nem értettem soha, az a…, mindjárt kikeresem, igen, itt van, ez az: … lacikonyha!
– Azt viszont én tudom, hogy mi! Majd elmondom… Nem megy ma a nyakkendő kötés…
– Na, így jó lesz… Induljunk, mert elkésünk!
– A virágokat hozd be légy szíves…
– Hopp, tényleg…
– … és ők azok, a 15-ösök, akik azt hiszik, hogy senki sem látja őket…
– … de régebben hittek valamit, ami mindent lát…
– Az már régen volt…, szerintem a dédiről hitték…
– … igen, szerintem is.
– A 15-ösök rettentő unalmasak. Mindig a pénz, meg a társas élet, meg a szaporodás…
– De van nekik az a művészet is, meg a filozófia…
– Ugyan! Művészet…, filozófia… Ezt is csak a pénz, a társas megbecsülés, vagy a szaporodás miatt csinálják. Ha ez a három nem lenne, naphosszat az eget bámulnák…
– Te, ott a kertész!
– Na és? Mit csináljunk vele? Nem tudjuk kidobni…
– … és ez is a 15-ösből van…
– Azért ne mondd azt, hogy “ez”! Inkább “ő”…
– Jó, igazad van…
– Viszont sok lesz mára ez a 15-ös téma!
– Ha azt vesszük, hogy hárommillió-négyszázötvenezer-tizenhét világunk van…
– … illetve mindjárt csak tizenhat…
….
– … ez szép volt, és megható.
– Igen. A végén a fényrobbanás…
– Így terveztem. Tudtam, hogy így szereted.
– Drágám… Megszólalni is alig tudok… Szeretlek!
– Én is, kincsem!