Nagyon jó könyv. A történet magával ragad, száraz, racionális, mégsem csikorog, sőt, nagyonis olajozottan szalad az értelem fényes vágányain a gondolkodásunk legmélyebb bugyraiba. Ritka eset: nehéz letenni!
Erősen érezni az író személyes tapasztalatainak hézagmentes gördülékenységet biztosító hatását.
A fordítás korabeli (1934-es) helyesírása (ucca, nékem stb.) kicsit kínos. Az író éppen megfelelő erővel részletező, kiemelkedő – szerintem az írók között is mindenképpen rendkívüli – mentális képességei, a tiszta látásmód, a kemény, megvesztegethetetlen erkölcsi érzék, a jó helyzetmegítélés nagyot emelnek az életben igen mélyen merítkező személyes tapasztalatain (erről a mély merítkezésről, átlag feletti kíváncsiságról, „mindent kipróbálni akarásról” szólnak függőségei, de a mellékelt fotó is, amelyen Fallada a kisfiával a bakon éppen kocsit hajt). Tehát hiába a ragyogó elme, ha nincs miről szólnia, és hiába a sok élettörténés, ha nincs mivel felfogni, nincs mivel beszámolni róla. Hans Falladának volt mit és volt mivel felfogni…
Ezt a könyvet alig olvassák. Az aktuális irodalmi „divatostobaságok” csillogó, mégis enyhén bűzös völgyeiből tessék végre felnézni a reggeli fényben tündöklő hegycsúcsra…, még annál is feljebb…: nos, ott találhatók Fallada művei…
