Nincsen neki olyan… 
Az anyagrendszer létezése óta akkora elemi variációra volt lehetőség, hogy élőlényként is össze tudott állni az anyag. Ebből pedig fel tudott épülni a tudat. A sztori mindössze ennyi.
Az élet értelmének feltételezése tehát semmi egyéb, mint egy olcsó kibúvó, egy ügyeskedés, egy megvesztegetési kísérlet, aminek valós célja ismét csak a totális pusztulás kiiktatása lenne.
Az életnek nincsen semmilyen felsőbbrendű értelme.
Legfeljebb célokról lehet szó, közöttük egy kiemelkedő, ám annál lehetetlenebb törekvéssel. Hiszen lehetetlen, hogy szaporodással addig tartsuk fenn és fejlesszük a gondolkodni képes működést, amíg meg nem találja a kicsiben és nagyban egyaránt kötelezően bekövetkező pusztulás ellenmetódusát.
Kvintillió éveken keresztül kellene fennmaradni, ellenállni az emberi faj kipusztulásának, aztán meg az univerzum pusztulásából kellene kivonni magunkat. Az eddigi pályafutásunk néhány tízezer év. A már szintén felfoghatatlan ezermilliárd év az tíz a tizenkettediken, a kvintillió pedig tíz a harmincadikon. A faj fennmaradásának esélye hasonlítható az egyén fennmaradásának esélyéhez.
Miért is küzdünk? Lehetne a végleges fennmaradásért való küzdelmet az élet értelmének nevezni? Megragadni a megfoghatatlan százezreléknyi (vagy számokkal még kifejezhetetlenebbül kisebb) esélyt? Lehet erre egyáltalán hivatkozni? Van egyáltalán miről beszélni a túlélés témájában?
Nincs. Értelme tehát ezért nincsen az életnek.
Célja viszont van, vagy lehet. Helyes, általunk irányítható, reális célja is van, vagy lehet: a lehető legteljesebb élet leélése, a képességeink, önmagunk legszebb kibontottságának elérése. Van, aki a gyermek felnevelésében éli ezt át, van, aki egy darab fa kifaragásában (és van, aki az élet értelmének kutatásában). Nincs ok a szégyenkezésre. Ki ilyennek született, ki olyannak. Amit viszont lehet, azt mutassuk fel a képességeinkből!
Érezzük jól magunkat, amíg itt vagyunk, ne engedjük, hogy passzívan leperegjenek a napok, értelmezzük helyesen a valóságot: mindannyian a létezés csodái vagyunk. Mert ha romlandó is ez a csoda, de a jeges élettelen kellős közepén mégiscsak komoly „teljesítmény” az elemektől, hogy létrejött az a lágy variáció, amivel mindezt felfogjuk.
Írom ezt arany-kék fényben úszó, októberi udvaron,
Míg ezüst sirályok krécselnek a fejem fölött a napon,
Így bár kevésbé, a kérdés mégis szöget ütően fontos:
Mily logika révén kerültek ezek ide fölém pont most?